A Somer-sztori, avagy a Hasomer Hacair Hungaria rövid történelme


A Hasomer Hacair első magyarországi csoportja 1927-ben alakult meg. Kezdeti éveire az ideológiai alapok keresése volt jellemző, az alakuláskor még csak egyszerű zsidó cserkészcsapat folyamatosan balra tolódott politikai ideológiájában. A 30-as években a főleg fegyelmen alapuló cserkész-stílustól is eltávolodott a Somer, a fiatal vezetők inkább a pszichológia és a modern nevelési módszerek felé fordultak, kialakították egyedülálló oktatási- és nevelési- rendszerüket.

      1933-ra már több mint ezer gyermek járt a 15 klubba az ország különböző pontjain. Részben a marxista gyökerek, részben a magyar zsidóság általános asszimilációs igényeihez való alkalmazkodás miatt a mozgalomban inkább az általános emberi erények, értékek és egyetemes egyenlőség lettek kihangsúlyozva, mint a zsidó tudományok. Az akkori zsidó közösségben, és a környező társadalomban a Somerrel szemben meglehetős ellenérzéseket lehetett megfigyelni, annak határozott baloldalisága, cionizmusa és a nevelés terén sokszor liberális magatartása miatt.

      A kor erősen jobboldali és antikommunista szemlélete nem engedte meg a ’30-as években a mozgalomnak a teljes legalitást: a Magyar Cionista Szövetség saját kultúrszakosztályaként próbálta legalizálni. A baloldali cionista mozgalmak ellen az ’30-as évek második felében igazi hajsza kezdődött, mivel teljesen összemosták őket a magyar kommunista mozgalommal. A rendőrség feltérképezte a mozgalmak felépítését, tagjait és kenjeit. Rendszeressé váltak a razziák, a táborok és a kenek bezáratása, és a tagok időnkénti őrizetbe vétele. Sem a Habonim Dror, sem a vallásos cionista mozgalmak, mint például a Mizrahi, nem tudtak folyamatosan működni.

      A cionizmus Magyarországon egy újfajta azonosulási mintát kínált. Szakított a hagyományos magyar-zsidó szimbiózist hirdető nézetekkel. A második világháborút közvetlenül megelőző, és az az alatti években virágzott igazából a cionizmus Magyarországon, hiszen ekkor került a zsidóság abba a helyzetbe, amire válaszként a cionizmus született.   

      A Hasomer Hacairnak különösen jó kapcsolatai voltak a környék országainak cionistáival. A Magyarország határait megnövelő két bécsi döntés (1938 és 1940) új somereseket „hozott be“ az országba. A Holokauszt Szlovákiában, és főképp Lengyelországban sokkal korábban kezdődött, mint Magyarországon. A biztos halál elől ide menekült lengyel somereseknek már komoly tapasztalataik, ismereteik voltak, jelentősebbek, mint amivel ekkor az itteniek rendelkeztek. Az illegalitás körülményei és a mozgalom életben tartása különleges módszereket követelt meg, s az ekkorra már zsidótörvények által érintett ország zsidósága sok szinten maga is az illegalitás felé sodródott. A magyarországi mozgalom fokozatosan beletanult az illegalitás módszereibe, körülményeibe és követelményeibe.

      A cionista mozgalmak fiataljai felkészültek a nehezére: bunkereket építettek és elkezdték a hamis okiratok gyártását. Már a háborús évek során is csempésztek át embereket a magyar-szlovák, a magyar-jugoszláv és a magyar-román határon, de később, a németek bejövetelével ez már lehetetlenné vált.

      1944. március 19-e, azaz a német megszállás után minden megváltozott. A vidéki zsidóság deportálását nem tudták megakadályozni, de a német megszállást követően már komolyan reagáltak a veszélyre. A Lengyelországból érkező híreket a hazai zsidóság egy része egyszerűen nem hitte el, másik része azt gondolta, hogy ez velük nem történhet meg. Hittek benne, hogy Horthy, vagy általánosságban az ország vezetősége ezt nem fogja megengedni.

      A háború előrehaladtával felgyorsult a papírok hamisítása, a vidéki zsidóság egy-egy tagját, illetve munkaszolgálatosokat is próbálták menteni ezekkel, de legfőképp a mozgalom tagjait akarták biztonságban tudni. Próbáltak fegyvereket beszerezni, növelni a búvóhelyek számát és kapacitását, valamint folyamatosan juttattak át embereket a határokon dél és kelet felé – sok esetben pontos végcél nélkül.

       A nyilas korszakkal (1944. október 15-e után) új, az eddigieknél sokkal veszélyesebb periódus következett. A közvetlen életveszélybe került zsidók a cionisták segítségével jutottak hamis papírokhoz, sokszor élelemhez, ruhához. Az ifjúsági mozgalmak megszerezték a Vadász utcai ún. Üvegházat, itt összpontosult tevékenységük, s innen indultak el azok, akik többször az 1944 őszén gettóba (a „nagygettóba“ és a „nemzetközi gettóba“) zárt pesti zsidókon is segíteni tudtak. A fiatal someresek sok élelmiszert és az élethez nélkülözhetetlen eszközt juttattak a gettóba. A cionista mozgalmak emberei sokat köszönhettek a külföldi diplomatáknak: a hamis papírok gyártásában és a nemzetközi gettó ellátásában hatalmas szerepük volt.

      A Hasomer Hacair rengeteg figyelmet szentelt a szülő nélkül maradt gyerekek felkarolására, összegyűjtésére. Szintén jó kapcsolatokat ápoltak a magyar kommunista szervezetekkel: a Demény-féle kommunista mozgalom segített embereket bújtatni vidéki gyáraiban, a Somer pedig papírokkal látta el a magyar, kommunista ellenállókat.

      Magatartásuk – ha figyelembe vesszük a magyar zsidóság merev hagyományát – egyedülálló volt, s több ezer ember köszönhette és köszönheti nekik az életét. A legnagyobb vészkorszakban a Somer megállta a helyét: okmány-hamisító laborában 100.000 svájci védőútlevél, 60-80.000 rendőrségi bejelentőlap, 10.000 keresztlevél és anyakönyvi kivonat készült, gyermekotthonaiban több mint ötezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól, de a legkiemelkedőbb munka a budapesti gettó élelmezése volt.

   A Hasomer Hacair neveltjei, tagjai voltak azok a háború alatt, akik felálltak és szembefordultak az elnyomó rendszerrel; hol földalatti mozgalomként emberek ezreit mentették meg, hol fegyveresen büszkeségüket és emberségüket megtartva lázadtak fel.

      A háború után megkülönböztetett tisztelet övezte a Hasomer Hacairt. Újraindult a nevelőmunka, gyors egymásutánban a szervezet több száz fiatalnak segített kijutni Izraelbe. 1946 nyarán 7 táborban korcsoportonként és táboronként 100-120 gyereket nyaraltattak. 1948-ban ünnepelték a szocializmus magyarországi térnyerését, nem is sejtve, hogy mit hoz majd a kommunista uralom. 1949 a menekülés éve volt, a 14-15 évesek és idősebbek számára kirándulást hirdettek a Csehszlovák határhoz, legtöbben ott helyben tudták meg, hogy Izrael az úticél. A Hasomer Hacair a háború végétől mintegy ötezer zsidót menekített Izraelbe. 1950-ben a Rákosi vezette hatalom betiltotta a Hasomer Hacair működését. A mozgalom tagjai a következő években még szervezetten működtek, de megint csak mint földalatti szervezet. 1953-ban az ÁVH letartóztatta a mozgalom vezetőit hűtlenség, államrend elleni izgatás és cionista szervezkedés vádjával. 

      A Hasomer Hacair 1989-ben alakult újjá. Ma, mint baloldali zsidó ifjúsági szervezet működik, s célunk főként az, hogy a fiatalok megtalálják gyökereiket, megismerjék a zsidó vallást és hagyományokat, belekóstoljanak a dalokba, táncokba, Izrael történetébe és jelenébe, és hogy mindezt közösségben, nyitottan, beszélgetve, gondolkodva és játsszva élhessék meg.  
 
 
 
 

Szólj hozzá!

Címkék: töri

A bejegyzés trackback címe:

https://somer.blog.hu/api/trackback/id/tr951458552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása